Bemutatkozás

Tisztelt „Vendégeink”!

Szeretettel köszöntöm Önöket iskolánk megújult honlapján, a modern kommunikáció egyik leghatékonyabb felületén.

Felgyorsult világunkban bemutatkozni nem kis feladat. Néhány másodpercben eldől, hogy sikerül-e felkelteni az érdeklődést, vagy máris tovább kattint a kíváncsi látogató.

Mi a Rudasban azonban nem percekre, hanem évekre tervezzük a közös kalandot. Lassítsunk hát!

Nem is olyan régen egy interjúban megkérdezték tőlem, hogy mi az a három szó, ami intézményünkről rögtön az eszembe jut. Nem sokat gondolkodtam.

Sokszínűség, innováció, biztonság.

Kevés ennyire összetett és lüktető iskolát ismerek, mint a mienk. Ötféle képzés, érettségire és szakmára való felkészítés, kollégium, diákélet, felnőttoktatás, pályázati programok… Szinte minden héten történik valami szokatlan: hol a sportolók, hol az informatikusok, hol az irodai tevékenységet végzők kerülnek középpontba. Tiszteljük és elismerjük egymás erőfeszítéseit, közösen örülünk az elért sikereknek.

Vannak, akik kullognak az események után. Mi szeretjük magunk alakítani a sorsunkat. Örömmel veszünk részt pedagógiai újításokban, tudunk együttműködni a Szakképzési Centrum adta kereteken belüli társintézményekkel, és bátran nézünk szembe a kihívásokkal.

A szülők számára talán a kiszámíthatóság és biztonság kérdései a legfontosabbak. Jó helyen tudni a gyereket. Hinni, hogy nem érik rossz hatások, és amit tanul, az használható lesz az életben. Bízni a tanárok minősítésében, az iskola értékrendjében. Mi ezt a nyugalmat kínáljuk.

Szülőket, diákokat, partnereket várunk közösségünkbe, amelyet együtt tehetünk még gazdagabbá.

Rudas – a jövőnek képzünk!

Dunaújváros, 2020. november 02.

 

Szemenyei István
       igazgató

Dunaújvárosi SZC

RUDAS

Közgazdasági Technikum és Kollégium

2400 Dunaújváros, Római körút 47-49.
titkar@rudas.hu
Porta: +36-25/510-280 4-es mellék
Iskolatitkár: +36-25/510-280 1-es mellék
Kollégium: +36-25/510-280 5-ös mellék