A BODY KIÁLLÍTÁSON JÁRTUNK

2018. május 29.
Nem mindennapi élményben volt részünk, a Body Kiállításon jártunk, ahol különböző életszakaszokban ismerkedtünk az emberi testtel.

A másfél órás tárlatvezetésen 12 galériát tekintettük meg, ahol különböző testrészek kerültek bemutatásra. Hallottunk információkat az emésztőrendszerünkről, a szív és az agy működéséről, a légzésről, az izmok és csontok kapcsolatáról. Függetlenül attól, hogy tanultunk már erről az anatómia órákon, érdekes volt látni a vázrendszerünket, az izmok előbukkanását, a légzőszervek, a keringés működését. Az egyik legmegérintőbb rész az embriók és csecsemők bemutatása volt, hiszen tudtuk, hogy a preparátumok egykoron élő személyek voltak.

Számomra a legérdekesebb a kosarazó férfi izomrendszere volt, illetve a többi teljes emberi alak „szobra”. Érdekes volt 3D-s animációkat látni, hogy mi zajlik a bőrünk alatt, a testünkben sportolás, munka vagy éppen pihenés közben.

A nap folyamán jól éreztük magunkat. Köszönet Nagyné Antal Mária tanárnőnek, aki megszervezte a tanulmányi látogatást, s alkalmunk nyílt egy ilyen különleges élmény megszerzésére, ismereteink bővítésére.

Makkai Antónia

10. b

Dunaújvárosi SZC

RUDAS

Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma

2400 Dunaújváros, Római körút 47-49.
titkar@rudas.hu
Porta: +36-25/510-280 4-es mellék
Iskolatitkár: +36-25/510-280 1-es mellék
Kollégium: +36-25/510-280 5-ös mellék