Csuriavató a Rudas Kollégiumban

2019. október 10.
Az új kollégisták hagyományos avatására 2019. október 3-án került sor.

A vidám hangulatú rendezvényen a „csurik” megmutathatták ügyességüket, kreativitásukat olyan feladatok teljesítésében, mint pl. a horror karaoke vagy a bekötött szemmel a pincében bolyongás. A csuriesküre az udvaron került sor egy kis vizes/habos közreműködéssel.

A DKKA kézilabdásai az edzések miatt rendszerint nem tudnak részt venni a kollégiumi avatón, ezért számukra a felsőbb évesek egy másik időpontban szerveztek vetélkedőt. Számot kellett adniuk arról, milyen jól ismerik a kollégiumot és az ott dolgozókat, és a kapura dobás egy sajátos változatát is kipróbálhatták azzal a feladattal, amelynek során a fejükön tartott vödörbe papucsokat kellett belerúgni.

A kézisek esküjének lényeges eleme az idősebbek iránti tisztelet:

„Hiába tavasz, nyár, ősz, tél, Futok nekik a boltba nasiért. Ha elsóhajtják azt, hogy ’friss tejet!’, Megyek és keresek egy tehenet.”

Azt is vállalniuk kellett az eskü alapján, hogy a kemény edzéseket zokszó nélkül teljesítik, nehogy elérje őket a szégyen:

„Ha az edzéssel szárnyam nem erősítem, És pihés tollam érdemmel nem fényesítem, Maradok kis gólya szégyenszemre, És csak a kispadon ülök vesztemre.”

Joggal bízhatunk abban, hogy a mostani új évfolyam akár kézilabdás, akár nem, sok jó percet fog eltölteni a Rudas Kollégiumban.

 

 

Dunaújvárosi SZC

RUDAS

Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma

2400 Dunaújváros, Római körút 47-49.
titkar@rudas.hu
Porta: +36-25/510-280 4-es mellék
Iskolatitkár: +36-25/510-280 1-es mellék
Kollégium: +36-25/510-280 5-ös mellék