„GPSZ” KILENCEDSZER

2019. november 18.
Örömmel töltött el bennünket, hogy a város és a városkörnyéki általános iskolákból versenyünkre tizenhárom háromfős csapat jelentkezett hatodik osztálytól nyolcadik osztályig.

Iskolánk közösségének fontos, hogy a pályaválasztás előtt álló diákoknak bemutassa az ágazati képzésben rejlő lehetőségeket, ízelítőt adjon az egyes szakmai képzésekből, ugyanakkor lehetőséget arra, hogy ők is bemutassák már meglévő ismereteiket.

A héten az Informatika munkaközösség kilencedik alkalommal rendezte meg elhunyt informatika szakos kollégánk – Glocz Pál – emlékére a „gpsz” Informatikai Csapatversenyt.

 

A versenyzőknek Word, Excel, Scratch programozás, általános informatikai ismereteket igénylő szókeresés, sőt még Kahoot! villámkérdéses teszt is a feladataik között volt.

Nagy érdeklődést és tetszést aratott a szünetben sorra kerülő 3D nyomtatás bemutatása, az ALPHA1 és mBot robotok, valamint a saját építésű LEGO robot ismertetése. A bemutatókat végzős informatika szakos, szakkörben tevékenykedő tanulóink és az őket tanító kollégáink tartották.

A versenyben az alábbi eredmények születtek:

I. hely Kockák (Gárdonyi Géza Általános Iskola nyolcadikos csapata)

II. hely Rémes hármas (Bocskai István Református Oktatási Központ, Szabó Magda Tagintézmény csapata)

III. hely DKD.EXE (Dózsa György Általános Iskola csapata)

Reméljük, a versenyzők köre a következő években tovább bővül, s informatika iránti érdeklődésük rendezvényünk által is még erősebb lesz.

Galéria

Dunaújvárosi SZC

RUDAS

Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma

2400 Dunaújváros, Római körút 47-49.
titkar@rudas.hu
Porta: +36-25/510-280 4-es mellék
Iskolatitkár: +36-25/510-280 1-es mellék
Kollégium: +36-25/510-280 5-ös mellék