ÚJABB TURISZTIKÁS SIKER ZALÁBAN

2019. november 29.
Újabb sikereket ért el a DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumának és Kollégiumának turisztika ágazata. A Berta Alexandra, Makkai Antónia és Simon Dorina által alkotott Rudas Angyalai 3 fős csapat 2019. november 19-én vett részt a Zalakaroson megrendezett I. PENturismo ötletversenyen.

A versenyt első alkalommal szervezte meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza zalakarosi turisztikai szakemberekkel együttműködve. A lányoknak 7 turizmus-vendéglátó középiskolai csapattal kellett megmérkőzniük.

Az verseny gyakorlati feladatokra épült, ezen belül volt projektmunka, napi szintű problémák kezelése és prezentációs előadás is.

A csapatoknak először egy projektmunkát kellett benyújtani a közelgő Giro d’Italia kerékpáros körversenyhez kapcsolódóan, s eközben egy feldúlt törzsvendég panaszait is kezelni kellett. Egy szállodaigazgató általi krízishelyzetet, valamint még néhány kisebb konfliktushelyzetre kellett javaslatot írni. A verseny az első projekt prezentálásával zárult.

Mint megtudtuk, a versenyzők értékelése során fontos szempont volt a kreativitás, valamint az is, hogy a feladatok megoldása során ki mennyire volt kedves és ügyfélorientált.

Az eredményből kitűnik, hogy a lányok magas szakmai szinten teljesítették a feladatokat és ezzel elnyerték a szakmai bizottság tetszését, ugyanis büszkén tértek vissza az első helyezéssel.

 

Gratulálunk a felkészítő tanáruknak, Láncos Editnek, és a versenyzőknek a sikeres szereplésért!

Dunaújvárosi SZC

RUDAS

Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma

2400 Dunaújváros, Római körút 47-49.
titkar@rudas.hu
Porta: +36-25/510-280 4-es mellék
Iskolatitkár: +36-25/510-280 1-es mellék
Kollégium: +36-25/510-280 5-ös mellék