„Egészséges életmód, élhető környezet”

2021. november 25.
címmel hagyományos vetélkedőjét rendezte meg a Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium Nemes Nagy Ágnes Kollégiuma.

Mint mindig, a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium kollégiumi csapata most is készült, és nekivágott. Sőt! Győzött, hiszen a fehérvári csapatok között megszerezte az első helyet! A csapattagok: Csurai Atina, Czimbalmos Bíborka, Kiss Dorina és Pongrácz Bettina.

Közülük többen már korábban is részt vettek az évekkel ezelőtti utolsó vetélkedőn, s így a rutinjukat felhasználva parancsolták maguk mögé a megyeszékhely valamennyi kollégiumi csapatát. Csapatunk Heim Pál nevét vette fel, és az első feladat is róla szólt, mert egy rövid ppt-vel kellett őt bemutatni a többi résztvevőnek és a zsűrinek.

A vetélkedőt most Semmelweis Ignác munkásságának szentelték, de nemcsak vele kapcsolatos feladatot kellett megoldaniuk a csapatoknak, hanem az egészséges életmód, a fertőtlenítés témaköre, az egészséges ételkészítés, de még a babapelenkázás is komoly megpróbáltatás elé állította lányainkat. Szerencsére a rutin és a tudás segített a korábbi hagyományokat visszahozni (pár évvel ezelőtt is szép eredményeket értek el csapataink ezen a versenyen), s győzedelmeskedett a HEIM (Csoda-) Pál –csapat.

A felkészítésben jelentős részt vállalt kollégiumunk ápolója, Vig-Zloch Eszter, valamint Haász Marianna kollégiumi nevelő, egészségtan tanár, oktató.

Dunaújvárosi SZC

RUDAS

Közgazdasági Technikum és Kollégium

2400 Dunaújváros, Római körút 47-49.
titkar@rudas.hu
Porta: +36-25/510-280 4-es mellék
Iskolatitkár: +36-25/510-280 1-es mellék
Kollégium: +36-25/510-280 5-ös mellék