Hírek
2024. nov. 14.
Kiss Péter
14. „gpsz” Informatikai Csapatverseny
November 12-én már tizennegyedik alkalommal szerveztük meg iskolánkban a „gpsz” Informatikai Csapatversenyt a fiatalon elhunyt rendszergazda és informatikus kollégánk emlékére. A rendezvény szorosan illeszkedik a Rudas beiskolázási kampányába, amely a szakmaválasztó- és nyitott napot, valamint több tantárgyi versenyt foglal magába.

A versenyre 12, háromfős csapat nevezett. Városunk több általános iskolája mellett Rácalmásról és Mezőfalváról is érkeztek versenyzők egy vidám, kreatív megmérettetésre. A hetedikes és nyolcadikos diákok szövegszerkesztési, táblázatkezelési és programozási feladatokban mérték össze tudásukat, felkészültségüket. A vetélkedőt szokásos módon egy interaktív teszt zárta, amely általános informatikai ismereteket kért számon.
A jó hangulatú versengésbe lelkesen vetették bele magukat a versenyzők, és szoros, kiélezett küzdelem döntött az első három helyezett csapat között.
A versenyt a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium „Koboldok” csapata nyerte meg. A csapat tagjai Horváth Barnabás, Sárközi Szabolcs, Rabi Levente voltak.
A Jankovich Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „Agymanók” csapata (Erdei Zalán, Hegedüs Levente, Simon Péter) érte el a második helyezést.
Harmadik helyen a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „Alt+F4” nevű csapata (Fierpasz András, Kovács Hunor, Krepsz Zalán) végzett.
Gratulálunk minden résztvevőnek és a győzteseknek.
Köszönjük pedagógus kollégáinknak a gyerekek motiválását, felkészítését, hiszen így lehetett igazán sikeres ez a rendezvény.
Jövőre ismét várjuk az informatika iránt elkötelezett, érdeklődő általános iskolásokat a „gpsz”-re!
Csoma István
informatika és természettudományi munkaközösség-vezető
GALÉRIA
"gpsz" 2024



KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Kollégiumba felvett tanulók 2026/2027. tanévre
Letölthető a Rudas Kollégiumba felvételt nyert tanulók listája a 2026/2027. tanévre.
2026. júl. 14.
Kiss Péter

Nyári ügyeleti napok szerdánként
Az alábbi napokon várjuk azon diákokat, akiknek beiratkozással, átiratkozással kapcsolatos iskolai ügyet kell intéznie, valamint az iskolalátogatási igazolás kiállítása szükséges.
2026. jún. 28.
Kiss Péter
