Hírek
2025. márc. 28.
Kiss Péter
5. ÖKOLESZEK-vetélkedő
„Az ételpazarlás ideje lejárt, ízleld meg a fenntarthatóságot!” –mottóval a víz világnapja alkalmából ötödik alkalommal rendeztük meg a Fejér vármegyei kollégiumok közötti környezetvédelmi vetélkedőt, mely az ÖKOLESZEK nevet viseli. Különleges alkalom volt a mostani, hiszen intézményünk, a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium 50 éves fennállását ünnepli, s a vetélkedő is jubilált a maga öt évével.

Ez alkalomból a megjelent 5 vármegyei csapattal, kísérőikkel és iskolánk képviselőivel közösen elültettünk egy fát az iskola udvarán, s mellé helyeztünk egy emléktáblát „RUDAS 50 - ÖKOLESZEK 5” felirattal.
A rövid hangolódás után kezdetét vette a tényleges program: először a csapatok előfeladatait tekintette meg a zsűri, melynek elnöke - már hagyományosan - iskolánk korábbi tanára, dr. Nyerkiné Alabert Zsuzsanna, Ericsson-díjas, kémia-fizika szakos középiskolai tanár volt. Jelenléte jelzésértékű, hiszen korábban az ő munkásságának köszönhetően nyerte el a „RUDAS” az Örökös ökoiskola címet.
Az elmúlt évben országosan a fő téma az élelmiszermaradék felhasználása, s mellette az élelmiszerfogyasztás ökológiai lábnyomának és az élelmiszerpazarlásnak a csökkentése volt. Ezen a vetélkedőn is ezek voltak a fő témák kiegészítve a ruhák újrahasznosításával, ill. a szelektív hulladékgyűjtéssel és -újrahasznosítással. A ppt-k és a feladatok is ezekhez a témákhoz kapcsolódtak, így megismerkedhettünk Székesfehérvár hulladékgyűjtésével, Dunaújváros ételmentésével, a csomagolásmentes vásárlási lehetőségekkel vagy pl. a már megunt ruháink újrahasznosításával.
A bemutatók után a vetélkedők szokványosnak mondható feladványai következtek: TOTÓ, keresztrejtvény, környezetvédelmi emblémák képkirakója, majd olyan feladatot is kaptak a versenyzők, melynek során ételeket kellett menteniük: az volt a kérdés, hogy milyen ételeket lehet készíteni ételmaradékok felhasználásával, pörkölttel, párolt zöldségekkel, érett gyümölccsel vagy éppen sós burgonyával. A zárófeladatként a palackvisszaváltást imitáltuk házilag gyártott RePont dobozokkal: minden csapatnak 15 db palackot kellett a dobozba bedobni. Az nyert, aki leghamarabb teljesítette a csak első hallásra könnyű feladatot, ugyanis – ahogy a valóságban is történik - az automata nem fogad be elsőre minden palackot, többet visszadob, ebben most a tanár kollégák segítettek, „gépiesen” dobtak vissza pár palackot, lassítva, akadályozva a feladat gyors megoldását.
Megküzdöttek a csapatok az eredményért, miközben tapasztalatot, tudást, új ismereteket szereztek, s reméljük ezeknek köszönhetően, még környezettudatosabbak lesznek.
Az első helyet a Székesfehérvári SZC Nemes Nagy Ágnes Kollégium „Használd újra!” csapata nyerte el, második lett a seregélyesi Eötvös Kollégium „50 Ft-os csapata”, míg a 3. helyet a Novoth Nóra, Horváth Csenge, Mátyus Natália alkotta hazai, „rudasos” Kajamaradék elnevezésű csapatnak sikerült megszereznie. A helyezettek értékes utalványokkal és oklevéllel térhettek haza, melyet iskolánk fenntartója, a Dunaújvárosi SZC ajánlott fel.
GALÉRIA
ÖKOLESZEK 2025



KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Tanévnyitó 50. alkalommal
2025. szeptember 1. az „Emlékek évnyító”-ja volt: 1975. szeptember elsejének felidézése, amikor először kezdődött tanév a Rudas falai között, vagy az augusztusi gólyatábor hangulatának becsempészése, a „Nád a házam teteje” című dal közös éneklésével. A Rudas Híradó első adása is az emlékezéssel indult.
2025. szept. 1.
Kiss Péter

Gólyatábor 2025 beszámoló
Idén sem maradhatott el a Rudas gólyatábor, amit hagyományosan Zamárdiban tartottunk 🌊 – ezúttal is két napra költözött le a „rudasos család” a Balaton partjára.
2025. aug. 31.
Kiss Péter
40 év pályán töltött év elismerése
A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum vezetése Magyar András főigazgató úr és Piros Mariann kancellár asszony a 2025/2026. tanév oktatói testületének nyitó értekezletén személyesen köszöntötte a Rudas iskola vezetésének két tagját a pedagógus pályán eltöltött 40 éves jubileum alkalmából.
2025. aug. 27.
Kiss Péter